A Sellő akadémia szakmai háttere

 

Sellő akadémia története:

Illés Flóra, a Magyar Sellő és Uszonyos Akadémaia alapítója mesél, hogyan indult útjása a sellőség Magyarországon:

“Több, mint tíz év telt el, mikor első kis tanítványomat a  vízbe csalogattam…baba volt…sellő baba 🙂 de akkor még nem tudtam…”

2005-ben alapítottam Veresegyházon a Varázsuszi babaúszást, akkor még egyetlen oktatóként egy eldugott kis helyszínen. Az évek során kis tanítványaim fejlődése és kitartó ragaszkodása, majd az egyre növekvő kereslet óráim iránt több oktatót és szakembert foglalkoztató céggé növesztette egyéni vállalkozásomat.

2009-től hagyományos úszásoktatással is foglalkozni kezdtünk. Az elkövetkező egy-két évben tovább bővült tevékenységünk a szinkronúszással és a HRG-vel (fejlesztő vízi foglalkozás). 2016-tól aqua fitness is szerepel szolgáltatásaink között.

10 éve szervezünk nyári táborokat minden évben, alkalmanként helyi versenyeket, egy napos nyári rendezvényeket.

Csoportos és egyéni foglalkozásainkon kívül rendszeresen tartunk óvodai és iskolai úszásokat is, a környékbeli intézmények felkérésére.

Ma már 3 helyszínen vagyunk jelen Pest megyében (mint úszás és babaúszás oktató cég) és több száz gyermek tartozik csapatunkhoz.

Amellett, hogy a kezdetektől – és még ma is – babaúszás oktatóként dolgozom, az elmúlt években oktatók képzését is felvállaltam. Több – ma már önállóan dolgozó – babaúszás oktatót tanítottam és neveltem ki, képeztem tovább, hozzásegítve őket egy önálló, örömteli megélhetési forráshoz.

Így lett a  babaúszó iskolából, úszóiskola is és így alapítottuk meg, 2017-ben a sellő akadémiát is. Kamaszokká nőtt “babáink” ragaszkodása, szeretete ismét egy új ajtót tárt ki…

 

Szerettem volna – és szeretnék most is –  lehetőséget kínálni az embereknek, hogy a vízben való mozgás örömét és jótékony hatásait minél többen megismerjék és megéljék.

 

Az évek során felhalmozott tudás összefoglalásaként, a szakmai (és emberi) tapasztalatok gyümölcseként és a lelkes, odaadó társak együttműködése eredményeképpen született meg a Sellő és Uszonyos Akadémia (SUA). Mely egy régi álom megvalósulása.

Szakmai programját testvéremmel és kislányommal kísérleteztük ki, majd módszerbe foglalva védtük le.

Célunk, hogy új utakat nyissunk a vízi szolgáltatások körében és az úszás oktatásban, melyek színesítik, elvarázsolják és meséssé teszik a hétköznapokat kortól és nemtől függetlenül, mindenki számára.

Egyéni bemutatkozások

Illés Fóra vagyok,


Hogyan szóljak a  gyerekekhez, úgy hogy mindenki figyeljen tágra nyílt szemekkel és szájakkal várja “mit kell csinálni”....

Hogyan adhatnám át a  víz szeretetét, az igényt a mindennapi sportra, mozgásra?

A kulcs a  fantázia, a  képzelet!

Úszás óráimon, táboraimban is ezt a varázslatot használom: mesélek, mesélek, mesélek….

 A kíváncsiság, a kihívás, az izgalom ami képessé teszi gyermekeinket az új felfedezésére, az átélésre, és az igényre hogy megtanulják használni képességeiket, hogy megtanuljanak úszni!

 A mai világban már sok mindene meg van a  gyerekeknek (talán több is mint kéne), de az eszközök, játékok nem működnek a  fantáziájuk nélkül!

 A Sellő és Uszonyos Akadémia célja az élményadás, a mesék saját fantázián át történő megélése, jóra, szépre, emberségre tanítás. A test és lélek fejlesztése.

 

Szakmai hátterem:

 

2004 Gyógytornász diploma

2005-ben megalpítottam Veresegyházon a  VarázsUszi Babaúszó Iskolát

2006-tól évenkénti úszó-, családi -, babaúszó-, dramatikus mesetáborok szervezése

2008-ban VarázsUszi ÚszóSuli -vá bővült

2008 Bölcsödéskorú kisgyermekek vízhezszoktató programjának megírása és levezetése 23 bölcsödei gondozónőnek továbbképzés formájában a veresegyházi Meseliget Bölcsöde felkérésére

2009 Stoller Babaúszó Akadémiai Egészséges babák és kisgyermekek vízhezszoktatása c. akkreditált tovább képzés elvégzése

2010 Polgármesteri elismerés, Oklevél

2012 Nemzetközi Babaúszó Konferencia

2013- tól az Árnyas Bölcsöde és Óvoda valamennyi gyermekének heti rendszeres úszásoktatása

2013 Felkérést kaptam a  Stoller Babaúszó Akadémia oktató képzésében való közreműködésre, több elméleti és gyakorlati óra megtartására

2013-2016 MeseHáz fejlesztő és táborozató központ vezetése

2014 VarázsUszi továbbképzés

2015- től a szadai álatalános iskola 5.,6. osztályának vízben végzett testnevelésóráinak segítése

2016 Első saját rendezésű úszóverseny

2016 Bölcsödéskorú kisgyermekek vízhezszoktató programjának megírása és levezetése 23 bölcsödei gondozónőnek továbbképzés formájában a veresegyházi Meseliget Bölcsöde felkérésére

2016  VarázsUszi továbbképzés

2017 Sellő és Uszonyos Akadémia megalapítása